Tenerife az örök tavasz szigete, a legnagyobb a Kanáriszigeteken, ahol még a tengervíz hömérséklete is átlagosan 22-24 C fok. és ahová augusztus 23-án Péter kiköltözött.
Még Zsuzsival hét évvel ezelőtt alapítottak egy céget vendéglátásra, ahol a Tusculánum mellett a kedvező anyagi lehetőségek miatt, meg Zsuzsinak az egészségét is kedvezően befolyásolta az ottani klima, nyitottak volna egy vendéglőt. Sajnos akkor nem volt elég pénzük, hogy üzlet helyiséget vegyenek, ill. mikor már Zsuzsi betegsége elhatalmasodott, akkor már nem merték vállalni a kiköltözést, de ha tehették és még Zsuzsi bírta a repülést ki-ki utaztak. Zsuzsi megparancsolta Péternek, hogy nem szabad neki a céget megszüntetni, amit Ő hüségesen meg is fogadott és meg is tartott. Zsuzsi halála után azonban nem sok kedve volt vele foglalkozni.
Ebben az évben, föleg az itthoni rossz gazdasági helyzet miatt, ismételten többször járt kint, mig nagyon kedvező helyen, 30 méterre a tenger parttól megvette azt a Snack-bárt, amit már Zsuzsival is néztek, és nagyon kedvező áron, és szeptember 4-én Zsuzsi halálának fordulóján és az ö emlékére meg is nyitott. Úgy tűnik, hogy sikerrel vette az első akadályt. Hát ezért nevet a másik szemem.
Sajnos Tenerife 5 órás repülő út Budapestől, nem beszélve a költségekről, igy egyetlen hozzátartozom és mindenben támaszom csak majd talán karácsonykor láthatom, ha tud repülőjegyet küldeni. Hát ezért sír az egyik szemem, jóllehet én imádkoztam ki és ma is minden nap kérem a jó Istent, hogy segítse Petit a boldogulásban, adjon neki végre meg-nyugvást és lelkibékét.
Itthon a Tusculánum továbbra is működik, a Péter bátyja próbálja fenntartani, dehát ö, nem Péter és nem is füz hozzá hasonló kapcsolat. Persze jó lenne, ha legalább annyit forgalmazna, hogy ne kelljen Péternek kintről támogatni.
Hát ez megint egy nagy változás az életemben, bővebbet pedig majd akkor, ha sikerűl kiutaznom és személyesen megtapasztalom.
Utolsó kommentek